Überjász

Ilyeneket csak álmodni szoktam január-február környékén, mikor századjára nézem meg az összes fellelhető pergetős videót a neten…

jaszok 0361

Meló után, mivel este végeztem, nem sok időm volt, így a közelbe mentem horgászni. A hideg ellenére, a vízállás miatt  bizakodó voltam.  Általában előre eldöntöm, hogy mire fogok pecálni és mit fogok fogni. 😀 Most balinra készültem.  A helyre érve nagy komolyan kezdek hát neki a balinhorgászatnak. Persze egy árva ütésem sincs, balinnak, halnak nyoma se.  Még kishalat sem látok. Szórom azért a vizet rendületlenül. Végülis nem baj ha nincs hal, így is jó… Elnézelődök egy kicsit. Az egyik helyen azonban gyanús fordulásokat látok! Rá is dobok. Két ütés a gumihalra! Wobblerre semmi. Ez valami békéshal lehet. Turkálok a dobozban. “Valami nem halszerű kéne. Ezek a bogarakat szedik.” Kötök egy balinlegyet  meg egy élénkebb színű csalit. Folyásnak felfelé dobom el, és hagyom sodródni, néha mozdítok csak a légyen.  A letisztult vízben egy legalább 3 kilós hal körvonalazódik ki a wobbler alatt, brutális kapással ront neki. Nem akad!!! Ejj pedig! Újra dobok. 2-3. dobásra megint kapás a sodródó wobblerre. Megvan! És valami keszegféle, ahogy sejtettem. Már majdnem a partnál van, mikor látom hogy egy majd méteres csuka követi. Asztaqrva! Remeg a kezem. Kicsit visszaengedem a halat hátha nekiront és elkapja. 🙂  Eddig örültem volna egy tenyeres keszegnek is, most meg már az ötös  csuka kéne… Nézegeti.  A jász (merthogy azt akasztottam) vergődik tovább. A csuka körbeússza… Közben az esélyeim latolgatom: 10-30-as bot, 15-ös fonott, semmi előke… Na, nem sokáig kell ezen gondolkodnom. Otthagyja. Talán jobb is így. Megmaradt a halam és a wobblerem.

jaszok 001

Újabb dobás, hagyom hadd vigye lassan a víz, néha bele-bele húzok…látom ahogy a wobbi alá ér megint  egy hal…durr! Megvan ez is! Gyorsan kierőltetem, ne verje szét a csapatot. Valamivel nagyobb, fél kiló körüli példány.

jaszok 003

Nézem a wobblert. Törött terelőlappal fityeg a zsinór végén. Ezzel sem kell tovább horgásznom ma. Hogy csinálta?

Közben helyet váltok. A csalit is kénytelen vagyok cserélni, de a “némákra” semmi érdeklődés. Felteszek egy zörgőset. Első dobásra leüti egy hal.

jaszok 007

Dobok tovább, de valahogy nem érzem az igazinak a wobblert. Lecserélem egy másikra. Minden dobásra kapás! Mit kapás… brutális erőszakos rávágásokkal jönnek a jászok! Ahogy a fonott közvetít, az valami iszonyatos. A fárasztás ezzel a cuccal nem nagy élmény, de egy 2 kilós balin nem durrant ekkorát a csalira.

Csak jönnek…

jaszok 011

…jönnek…

jaszok 016

…és jönnek.

jaszok 013

A nagy vakuvillogásra odajön az asszony is. Ritkán van fotósom, most végre készül közös kép a hallal.

jaszok 015

A kezébe adom a botot, fogjon ő is. Az első bevontatás “a tanulás jegyében telik”. 🙂 Másodikra jó messzire elküldöm neki a wobblert, és épp azt magyarázom, hogy tekerje már, meg, hogy tartsa a kontaktust a csalival, mikor újabb kapás! De ez nem jön ám csak úgy kifelé! A bot görbül, a hal meg csobog egy helyben valahol bent. “Húzd! Húzd már! Ráviszi az akadóra! Erőltesd! Húzd! Húzd! Húúúzzad!” Kicsit fölakad a szalag nálam, de én már érzem, nem mindennapi hal van a horgon. Segítek neki a parthoz terelni a kapitális jászt, majd óvatosan alányúlok és a fűre fektetem. “Ez qurva nagy! Gyönyörű!” Csak ennyit tudok mondani.

jaszok 021

jasok111

Fárasztáskor és visszaengedéskor sikerült szétlámpáznom a vizet, így a következő egy órát megúszom pár óvatos koppintással. Érezem, mára “ennyi”. Pakolok és megpucolom a halakat.  Igen, most tényleg nagyon szép lenne ha azt írnám, hogy “minden hal visszanyerte a szabadságát” meg ilyenek… De nem. 3 db 30-40 dekás jásznak a lehető legrosszabbul végződött a nap.

Mi a helyes?

A szükséges mennyiséget megfogni és hazamenni? Egyáltalán mi az, hogy “szükséges”? Nem szükséges horgászni. Hiszen vehetek a boltban, sokkal olcsóbban halat…

jaszok 024

Vagy visszaengedni mindent?

jaszok 018

Egy ilyen gyenge szájú hal óhatatlanul megsérül 2 db 6-8-as hármashorogtól, főleg fonottal. Helyes dolog félszemű, vérző vagy széttépett szájú halat visszaengedni?

Ezekkel a gondolatokkal indulok haza…

A másnap természetesen megint a folyóparton talál. A halak jóval visszafogottabbak lettek, az eddig fogós csalik sokszor csak óvatos ütéseket tudnak begyűjteni. Előző nap 5 kapásból 4 meglett. Most ez inkább 5:1 arányra változott. Azért éreztem, talán van még esély. Kicsikkel indul a peca.

Fénykép0054

De már ők sem úgy ettek mint tegnap. Aztán sokáig semmi. Ott vannak, de nem eszik a wobblert. Néha egy-egy ütés, ennyit tudok kicsikarni.

Fénykép0055

Én csak rendületlenül dobálok… “Igen, jó helyen jön, ott ütötte az előbb is.” Tartom magamban a lelket. Újabb dobás, most megint megütötte! Nem akad! “Lehet, hogy rosszul húzom.” Újabb lendítés, megint jó helyen toccsan be a wobbi. Lassan tekerem. Vicces, de próbálom utánozni a barátnőm tegnapi “csalivezetését”.  Jókat nevetek magamban. Ha ezt tudná! 😀 Tekerem, megállok, tekerem folyamatosan, belelassítok. Most újra megállítom. Megint húzom pár métert folyamatosan majd… puff! tompa ütésbe áll meg a Zauber hajtókarja. Finoman bevágok. Nagy rúgás a válasz és már hallom is a fent fröcsögő halat. “Megint egy nagy!” Hatalmasakat rúg, bele-belezizzen a fék. Szorítok is rajta. Nagyokat rúg, az alkarommal próbálom lekövetni. Keményen tartom a halat, mindenhol akadó.  Zsinórt nem engedhetek. No, meg ez csak egy keszeg! “Ki ne szakadjon a horog! Ez megint rohadtnagy!” Lassan jön felém, de nagyon rázza magát. “Csoda ha meglesz.” Még egy akadó van a hal és énköztem, e fölött kell áttépnem. Ha lefelé tör, elmegy, de sikerül átvezetnem  fölötte. Már itt van a part mellett. Egy horog fogja, 200 a pulzusom. Ráfogok a tarkójára, de csak félig érem át, kicsúszik a kezemből. Tesz egy kört. Tipikus kézremegős-halelvesztős szitu… Újra próbálom, tarkófogás, a botot ledobom és alányúlok. Megvan!!!

jaszok 028

Sokáig tudnék gyönyörködni benne, de tudom, ami nekem a legnagyobb öröm most, az neki a legnagyobb kín.

jaszok 033

Pár fotó után szabadon engedem, mint az összes többi társát ma. Puszi nélkül.

Überjász” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Mennyit de mennyit reklámoztam én neked azt a duci, felszíni csalit! Vegyél és dobáljad! 😀
    Gyönyörű halakat fogtál, gratulálok!
    Melyik vízen pergettél?

  2. Én sem fogtam még soha sem jászt sajnos. Gyönyörű halakat fogtál! Az ilyen napokért, órákért, percekért él az ember! Maximális gratulációm!

Hozzászólás a(z) synergy bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s