Életem egyik legszebb halát emelhettem a fotómasina elé…

“Háttö megmondom az igazat no! Elvette Giorginát, hazahozta, akkorigazé?”

Lenyomom az ébresztőt a telefonon. Hajnali 3:40, de Kálmán bácsival vidáman indul a nap… 😀 Megoldódtak a koránkelési nehézségek is ezzel az ébresztővel. Röhögőgörcsből nehéz visszaaludni! 😀

Előző este összepakoltam, mindent lebeszéltünk. Rácsörgök  Gáborra, 15 perc és ott vagyok. Majdnem sikerül is tartanom magam ehhez, csupán 5 percet kések. Ellököm a csónakot, és közben beszállok. De jó végre vízen lenni!

Nem sokat beszélünk, de minek is kéne. Rutinosan pakolom el a cuccaim a csónakban. Indulunk a “jászos helyre”. Halkan csorgunk rá, majd horgony le, beállunk. A felszínen indítunk, elég szépen mozog a hal. Csörgős, nem csörgős, lejjebb, még lejjebb. Semmi. A szél is felerősödik. “Ígéretes.”

Közben kivilágosodik.

Úgy döntünk, nincs értelme tovább próbálkozni, így arrébb állunk. A menetszél igencsak vág, ahogy repít minket a csónak a Dunán. Már nem tudok lejjebb húzódni így is fekszek a hajó alján. Hiába, itt a tél lassan.

Macskázunk a következő helyen. Balinok rabolnak, már csak bennük bízunk. Dobunk nekik mindenféle felszíni jószágot, de nem kell nekik, sőt elijednek. Csak pár pici durrog néha-néha. Gondolok egyet és felteszem egy régi Shadrap-om. Nézzük meg mélyebben. Van itt egy törés a radar és horgászcimborám szerint. Valahogy tetszik a hely, hátha áll is ott valami. Kb. az ötödik dobásra sikerül elakadnom. Szép…. Vagyis… szépet nyekken a bot a kezemben! Az akadó megindul.

-Jó hal bakker! Biztos van 2 kiló, vagy három… vagy…

Érzem, a halnak rendes súlya van, de jön felém és lassan emelkedik. Nem balin. Nagyobb süllőre gyanakszok. Néhány pendülős fejrázás a mélyből. Vagy mégis balin? Csak mélyre nyelt? Akkor csinál ilyet. Kígyózva jön a zsinór felém, emelem, már amennyire engedi a vékony light pálca. A tiszta vízben egy hatalmas csuka combvastagságú háta körvonalazódik ki. Azonnal átfut rajtam, az “eztbiztosnemfogommeg” érzése… Furcsa, hogy könnyen hagyja magát felhúzni. Rám vicsorog, csak, hogy lássam: az 5 centis csali valahol elveszik a nagy szájában, és a 12-es fonott ott ciripel a fogai között. Egy teljes fordulatnyit nyitok azonnal a kis Zauber fékjén, a hal visszatör. Be a csónak alá. Gábor szól, hogy figyeljek a macskázó kötélre. Valahogy szerencsére sikerül elnavigálni a halat. Érdekes, de ezen a kis lágy boton, úgy tudom vezetgetni mint kutyát a pórázon, alig védekezik, csak nyugdíjasan úszkál. Közben felkészülünk a merítésre: ha legközelebb feljön alá kell tolni a merítőt, egy esélyünk van, eddig is nagy szerencse, hogy nem harapta el. Lassan jön föl újra a hal, egy pillanatra fölfekszik, és már alatta is a merítő, amibe készségesen belecsavarodik. Alig fér el benne.

–Megvan!

Csak ennyit tudok mondani. Hatalmas állat, nekem mindenképp. Látom a csali igen furcsán akadt és kissé meg is sértette, vérzik, de nem vészes. Kiveszem a szákból a fotózáshoz. Megkötjük a vérszerződést: kapok egyet én is a kezembe.

A hal olyan erővel zárhatta össze a száját, hogy az 5-ös Shadrappal egyszerűen átszakította a vékony bőrt az alsó állkapcsánál.

Bár kíváncsi vagyok a hosszára, nem akarok a méregetéssel tökölni. Gyorsan visszateszem a szákba a halat, azt pedig a vízbe. A csuka egy szempillantás alatt magához tér, és eltűnik a mélyben. Ennek örülök. Bízom benne, hogy átvészeli a találkozást.

Próbálkozunk tovább, de nincs több kapás. Átmotorozunk egy másik helyre. Itt egy balin bandába futunk bele. Jönnek a balinok mindkettőnknek. A két kiló körüli állat most eltörpül a csuka mellett.

A wobbler átbújva a kopoltyúnál, a hal alatt a szákban van. Akadásnak, vérzésnek nyoma sincs a hal szájában. Ez is, hogy csinálta?! Lekapcsolom a wobblert, majd visszabújtatom a zsinórt a kopoltyúfedőn. A halat óvatosan kifordítom a szákból.

Az új wobblerem is tesztelésre kerül.

Első dobásra. Éppen fejbe dobhattam. 🙂

Az idő ilyenkor valahogy felgyorsul. Maradnék, de még melóznom kell ma. Irány vissza!

Megérkezünk. Kipakolok, elköszönünk. Irány a meló. Három napig fülig ér a szám. Szerintem még álmomban is. Jó érzés megtapasztalni, hogy vannak még nagy halak a Dunában. Régen vágytam már egy hatalmas ragadozóra és most megadatott.

ui.: Gábornak ezúton is köszönök mindent, félig az ő érdeme a hal! Most én voltam a szerencsésebb, általában ez fordítva van, ha együtt horgászunk…