A hely, az idő, a csali, a horog, a karika, a kapocs, a holdállás, a vezetés sebessége, a fékerő, a merítés és még ki tudja mi minden stimmelt. Végre megfogtam!
Sokszor volt már a horgomon a vágyott 5 kiló feletti fogas. 6-szor biztosan. Balszerencse és felkészületlenség. Ez a két dolog váltogatta egymást, mint ok, amiért nem fogtam meg őket. Többen nyugtattak, ilyen a peca. De én nem nyugszom ilyen egyszerűen bele a kudarcba. Nagyon lehangoló tud lenni heteket végigdobálni éjszakánként, egyetlen süllő nélkül, mikor pedig évente egyszer beugrik a nagy, végül elszabadul. Próbáltam tanulni az esetekből, csiszolgatni a felszerelésem. És végül egy sorozatnyi jó döntés meg egy adag szerencse meghozta az eredményt! Nem is akár milyet, a vágyott 5 kilós álomhatár duplájának voltam a közelében! 😉
Ráadásul félig-meddig sajátra: egy gyári, de átalakított wobblerre éhezett meg.
Legalább akkora élmény elengedni, mint megfogni!
Ekkora süllővel még nem volt dolgom, de az utolsó mondatod igaz a nagy csukákra is.
Hatalmas gratuláció a hal megfogásához, és az elengedéséhez is!
Köszönöm!
Gratulálok a szép fogáshoz !! 🙂
Köszönöm!
Gratulálok! Ez hatalmas!
Én ha egy tized ekkorát tudnák fogni itt a szigetközben akkor már hatalmasakat ugrálnék örömömben 🙂
Köszönöm szépen! Hidd el, jó helyen vagy te ott, ha nagy süllőt akarsz. Azért (is) járok vissza! 😉
Gratula a kitartáshoz! Mások a bokorba vágnák a cuccot ennyi halvesztés után:) Pedig ez is lehet a vége!
Van valami varázsa a dolognak ami miatt megéri menni. Most tudtam szemügye venni, hogy egy ilyen vadállatnak centi vastag csont van kb. mindenhol a szájában, szóval hiába a megfelelő felszerelés, azért kell a szerencse egy jó akadáshoz. Köszi!