Duna-túra 4. nap

5 óra. Sajnos tegnapi jóbarátunk újra kopogtatott a sátoron: az eső. Gyorsan kiugrottam és beszedtem az előző este kiterített ruhákat, mielőtt újra eláznak, ugyanis éjjel nem esett. Minden műszálas cucc tökéletesen megszáradt! Ennek nagyon örültem, ilyen időben hatalmas kincs a száraz ruha. És az enyém még tiszta is! 😛

sdc11278

A pakolás rutinszerűen ment, Zoli külön dokkot épített az induláshoz, mert kiderült, hogy nem vízálló a gumicsizmája neoprénnek hitt szára. Ő még így is előbb elkészült mint én, és sürgetőleg elindult előttem vagy fél órával. Én nem sürgettem magam. 🙂 Nem esett jól. Legalább most ne kelljen időre menni. Persze valahol volt igazsága a dologban, mert nagyon meg kellett nyomni a mai napot, ha nem akrunk a Csepel-szigeten éjszakázni. ( Survivor. A sziget 😀 Valószínűleg reggelre nyomunk sem lett volna. 🙂 ) Na, végre elindultam. Zoli már sehol, illetve de, valahol a távolban egy sárga pötty: az lesz ő.

dscn2299

Közeledtünk a végzetünkhöz: lassan feltűntek az Árpád-híd pillérei. Itt már egymás mellett lapátoltunk, de a folyamatos wobbler-hal-wobbler-kajak téma kezdett elcsendesedni. Sőt úgy általában elcsendesedtünk és az esélyeinket latolgattuk. Még nem tudtuk, de már éreztük: Pestet átnyomni horgászkajakkal, csúcsforgalomban….ez kemény meló lesz! Ha tudtam volna mi vár ránk, inkább keresztül cipeltem volna a vállamon a hajót egész Budapesten. Összekaptuk kissé a cuccokat, felkészültünk az ostromra. És belehúztunk. Elég nehéz lesz leírni hogy mennyi mindenre kell itt figyelni (és mennyire veszélyes) de megpróbálom.

dscn2301

Először is, a folyó be van préselve egy betonvályúba, ami felgyorsítja a sodrást. Ez úgy megadja a dolog alaphangulatát. 🙂 Hidak egymás után. A gyors sodrás miatt a hidak lábai után őrült, kiszámíthatatlan örvények kb. 50 méter hosszan, amit jobb messzire elkerülni. A part mellett közvetlen sem lehet haladni, mert egyrészt uszályok horgonyoznak (sokszor három egymás mellett), másrészt drótkötéllel ki van kötve egy csomó dokk, BKV- és sétahajó beszálló.

dscn2307

Óriási a teherhajó forgalom. Zoli bízott benne, hogy ha gáz van majd kikerülnek, meg megállnak a hajók. Nem akartam elvenni a hitét, így nem győzködtem sokáig, hogy max. egy kürtszóval fogja jelezni, hogy “te most igen rossz helyen vagy, én meg nem tudok mit tenni”. 🙂

dscn2305

A nagy kirándulóhajók kettesével járnak föl-le, +1-2 horgonyzó uszály. Közben kisebb városnéző sétahajók, BKV hajók színesítik a palettát. Mi kifogtunk egy szemétszedő hajót is ami annyi vizet mozgatott, hogy mikor elértek a hullámai, az életünkért imádkoztunk. A hullámok itt soha nem ülnek el, ráadásul a hídpillérek, az egyenes kőpart visszaveri őket, így össze-vissza hullámzik, tarajosodik a víz mindenütt.

sdc11310

Nos, mikor ezek így összeálltak az agyamban, teljes csőlátásom lett, iszonyat tempóban húztam az evezőt (a sebesség adott némi plusz stabilitást), folyamatosan elemezve a veszélyforrásokat. Nem éreztem se éhséget, se szomjúságot, se fáradtságot, fájdalmat. Csak húztam az evezőt 2 vagy 3 órán keresztül kőkeményen, megállás nélkül. Brutál egy állapot volt. Zolit folyamatosan hallottam mögöttem, ahogy könyörög, hogy lassítsak, de nem tudtam. Egyébként max. 50 méter lemaradása ha volt, ő is végighúzta az egészet így, ami nem kis teljesítmény tekintve, hogy az ő kajakja lassabb az enyémnél.

dscn2309

Nem tudtam megállni. Minél előbb ki akartam kerülni ebből a káoszból. Eléggé rémisztő volt, itt egy borulás könnyen végzetes lehet. Izzadt a tenyerem az evezőre. A Szabadsághíd alatt mindkettőnk kajakja már tele volt vízzel, csalik és vizespalackok úszkáltak a lábtartókban.

sdc11327

 

A megváltás a Lágymányosi híd látványa volt. No, nem a szépsége miatt, hanem mert a város végét jelezte. Nem sokkal utána ki is kötöttünk és tartottunk egy kiadós kajálást az izgalmakra.

Benyomtunk egy jó nagy adag kolbászt, vöröshagymával meg extrudált kenyérrel. Egy kanál fehérjeporral lefojtottam (otthon maradt a shakerem is, így simán bekanalaztam a cuccot). Még egy almát desszertként megettem, fél liter víz és jól voltam. 🙂 Viszont a feszített tempójú evezés és a stressz nem múlt el nyomtalanult, mikor visszaszálltam a hajóba, éreztem, hogy nem sok erőm maradt. De ezzel Zoli is így volt. A nap hátralevő részét már eléggé nyugdíjas tempóban, anekdoták közepette eveztük le, egészen eufórikus állapotban.

dscn2303

Nem sokkal Budapest alatt megbeszéltük Palival, hogy hoz ki ellátmányt. Míg őt vártuk, a kikötőben felugrottam a büfébe hátha van itt is valami gyorskaja.

Kérdezem a pultos lányt:

-Szia! Tudok még venni hamburgert?

-Helló! Sajnos nem!

-Hot dog, sülthal bármi kaja?!?

-Nincs már sajnos. Esetleg csipszet tudok adni.

-Jó… Akkor kérek két Sopronit!

-:D

-:D Meg legyen akkor az a csipsz is!

Zolival még jókat derülünk, miközben lehúzzuk a söröket a sólyázó rámpa szélén ülve. Sosem ízlett még ennyire sör, az tuti. Közben befut Pali. Hozza a vizet, banánt, energiaitalt, Zolinak “két édes péksütit” :). Ezúton is köszönjük szépen. Nem maradt viszonzatlanul a dolog, egy Facskó-művek blade és egy Bóbler boldog (úgy tűnt) tulajdonosaként köszönt el tőlünk.

Kicsit evezünk még amíg megfelelő táborhelyet találtunk. Rutinszerűen húztuk fel már a tábort. Ma először nincs tábortűz, alvás van. Teljes képszakadás-szerű. Bár én még talán kimostam valami ruhám. 🙂 Zoli meg megkérdezte a feleségét a vízállást illetően. 😀

Zoli emlékei a 4. napról >itt<

 

Duna-túra 4. nap” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s