Elveszett domolykók nyomában

Ugyan úgy várt rám a folyó, ahogy otthagytam 10 éve. Kicsit megtépázva itt-ott, máshol megújulva és kizöldülve. Új fák nőttek és régiek dőltek a vízbe. Itt-ott megszabályozták, máshol megbontotta a partot. Ezekért a dolgokért is szeretem úgy a folyókat.

Sajnos a víz színe és a szállított úszadék mennyisége nem, hogy domolykóra, de még harcsára sem tette alkalmassá a vizet, nem beszélve a COVID miatti kijárási korlátozásokról, ami miatt az esti peca is kiesett a 8 órási kijárási tilalom miatt.

Igazából harcsáznék “otthon” ha nem lenne a kijárási, de mivel van és gyönyörű időt is jósoltak, így kocsiba ültem délután és irány a domolykók. Na kb. így kerültem 10 év után újra a kis folyó partjára.

Végül egy mellékágban leltem menedékre, ahol kristálytiszta víz és sebes folyás várt rám. Idilli. Az első árnyékos rész alatt cuppanva tűnt el a Navy Nighbug csalim! Luft! Visszadobom, atom tolóhullám, érzem a rávágást, nem akad. Kivárok vagy 5 percet.

Visszaúsztatom. Látom jön utána, de mivel már gyanús neki, kicsit trükköznöm kell. A rángatós-rászaladós módszerrel becsapom! Hirtelen minden emlék visszajön, a tecnhikák, módszerek. Eddig kicsit sutának éreztem magam, de most hogy horgomon az első domi, gyorsan visszatértem egykori önmagamhoz. Kézben a hal, gyors fotó, és eresztem el. Nem vagyok egy megvadult C&R párti, de a domolykó az én szent állatom. Azt meg nem eszi meg az ember. (Kivéve ha mélyre nyel. 😀 )

A következő halért sokat kellett mennem, bújkálnom és csúsznom-másznom, de néhány rontott kapás után elérkeztem egy olyan helyhez, hogy nem hittem a szememnek. Volt itt minden, sekélyből letörő mély rész, bedőlő bokrok-fák, padmaly és egy félig vízben álló öreg fa. Annyira elképesztően szép volt a hely, hogy nem is dobtam először hanem fotóztam. Utána óvatosan a vízre tettem a bogarat, leúsztattam és ott ahol sejtettem is, a mélységből feljőve komótosan szippantott a rá az öreg domolykó a legújabb wobbleremre. Szerencse, hogy rég felhagytam az UL domolykózással: a 7-23-as bot, a 12-es nanofil és 22-es mono előke így nem okozott csalódást. Egy 2×3 méteres placcon kellett kiszedni, úgy, hogy hol a tuskóba rohant, hol a bokrokba, máskor meg a régi beomlott partoldal nádmaradványai közé igyekezett beúszni. Nyáron lehet, hogy sikerült is volna neki, de mivel pár napja még fagyott, a 10 fokos vízben kicsit még le volt lassulva. Végül magamhoz terelem, megvan. Életem egyik legszebb hala.

Fogtam már 50-es domit, ez biztosan nagyobb. Jó erőben lévő állat. Ki sem vettem a vízből, csak egyszer emeltem meg elengedés előtt két kézzel, hogy érezzem a súlyát. A hely, az idő, a hal… minden olyan hihetetlen volt!

Elveszett domolykók nyomában” bejegyzéshez ozzászólás

Hozzászólás a(z) hungarianwobblers bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s