Vadon

Kora délután, verőfényes napsütés. A kajakban ülve fintorgok a hétvégi rajcsúrra. Itt egy gyerek ordít a parton, amott valami paraszt a jetskijével önkielégít. Jobb lesz megkapaszkodni a hajtóműben és gyorsan folyásnak lefelé venni az irányt. A gondolatot tett követi, még az utánégetőt is bekapcsolom, hogy fénysebességgel hagyhassam el a vízreeresztés helyét. Lefelé már csendesebb a helyzet, de még mindig nem az, amiért jöttem. Sok a motorcsónakos meg jetskis, még mindig minden nyaralóból fűnyíró, gyerekvisítás, óbégatás és zene egyvelege szűrődik ki. Kezdem elveszteni lassan a türelmem és kissé értetlenül állok a látottak/hallottak előtt. Minek jönnek ezek ki a természetbe?! Fel nem foghatom. Vagy itt igyekszik mindenki levetkőzni a hétköznapi frusztrációját? Persze, hisz itt nem lát a szomszéd mehet a csőre töltött alpáriság büntetlenül. A nyomorult ártéri erdőt sajnálom hétvégente, ez a zajterhelés valami egészen elképesztő.

Sok kilométerrel lejjebb kezd az üzemanyagtank jel villogni, ki kéne kötni és tábort verni lassan, meg élelem után nézni. Ha nem mondtam volna, úgy jöttem ki kintalvósba, hogy azt eszem amit fogok/találok. Egy szimpatikus kis homokpad egy kövezés árnyékában maradásra késztet. Szerencsére ez már messze van a “civilizációtól”, csak egy távoli buli dübögése hallatszik ide.

A sátorállítás közben rájövök, a polifoam otthon maradt. Aki a magashegyi trekkingben járatos, vagy aludt már nedves, hideg helyen, annak nem kell magyarázni: megbocsáthatatlan hiba. Kemény éjszakám lesz így, mert 3-6 fokot jósoltak. De közben a kajaküléseket és klímatechnikai szigetelőket összeszedve valami fekhelyfélét összeeszkábálok. Talán így nem fázok fel. Elrendezem a dolgaim, megépítem a tűzrakó helyet, hogy a sötétben ne kelljen vele bajlódni. Mire visszatérek, csak meg kell sütni a halat és utána befeküdni a sátorba. 😀

Lassan rám is esteledik, így elindulok a kőre. Teszek egy kanyart az erdőben hátha… Bár elég biztos voltam ebben a “háthában” az elmúlt napok esőzési után! Persze, amíg nem láttam meg a fákon sárgálló gévát, azért volt bennem egy kis stressz, hogy mit eszek így 10 km evezés után. Hatalmas öröm volt leszüretelni! Már nem maradok éhen, akkor sem, ha nem jön semmi ma este!

Kikúszok a kőre, hangtalanul, lassan. Mintha egy szarvast cserkészne be az ember, kb. ez az óvatosság szükséges ide is. Kiveszem a süllős dobozt, leülök az elvágónál lévő lapos kőre és csodálom ahogy éledni kezd a víz a fények fogyásával. Eleinte pár kósza balin kergeti csak a felszínen cikázó sneciket, de aztán jönnek a durranos rablások és a süllős terítések. Az elvágó szélébe ejtett AYU színkódú Dragoner minnow alig tud megtenni 1-2 métert és már koppan majd elnehezedik a kezemben a pálca. Gyorsan magamhoz terelem. Már nem maradok hal nékül!

A következő dobások üresek. Így várok még, hogy sötétedjen. Ekkor küldöm a sodrósba az SFC Kuha minnow csalimat. Ez se sokat tudja nézegetni a víz alatti köveket, nagyon goromba, olyan igazi botot rotyogtató kapással jelentkezik a következő kékfarkú. Ez már komolyabb példánynak saccolom az ereje alapján. De a 20-60-as bot azért nem viccel, nem is engedem messzire, néhány kirohanás után pumpálom magamhoz, mire sajnos kipattan a horog. A wobbleren félelmetes fognyomok éktelenkednek! Szomorú leszek, de bízok még a helyben. “Sajnos” a harcsaveszély miatt nem használhatok finomabb összeállítást most, a merevebb bot pedig magában hordozza a halvesztés esélyét. Valamit valamiért.

Még vagy fél órát vallatom a helyet, de nincs több kapás. Pozíciót váltok, a kővel párhuzamosan durrog valami már szürkület óta. Szinte 100%, hogy harcsa, gondoltam. Első dobásra akkorát odatöröl a Kuhának, hogy szabályosan megijeszt. Ezután viszon hiába dobálok rá tovább, semmi. Gondolom megszúrtam.

Még egyszer áthelyezkedem, hogy más irányból húzzam meg a kőszórást, és 2-3. dobásra jön is a kemény rávágás. Megint a Kuha! Meg-meghúzza a féket, de nincs esélye. Szép, egészséges süllőt ragadok nyakon. Ő is jön ma velem.

A beígért 5-6 fok meg is érkezett közben így visszamegyek a táborhelyre, megtisztítom a halakat. Mindkettő nőstény. az egyik elívott, a másik tele ikrával. Szerencsétleneket megviccelte ez az április-májusi tél. Sajnálom, de ha már így alakult egy kis gévával körített grillezett ikra lesz ma a vacsora parázs fölött sütve. A halakat meg elrakom otthonra. Egymagamnak úgyis sok lenne bármelyik.

A vacsora, meg kell hagyni fejedelmi volt. Kevesen élvezhetnek ilyen ízeket ezen a bolygón, gondolom magamban. Közben az is eszembe jut, mennyire másképp gondolkodik az ember, ha tényleg a tápláléka függ a teljesítményétől. Mennyire rá tudtam fókuszálni a pecára, a csali minden rezdülésére, és valahogy mindig tökéletesen éreztem, vezettem, jókor váltottam helyet, nem kapkodtam, nem zörögtem. Érdekes tapasztalás.

Közben lassan kialudt a tüzem, én is jóllaktam, úgyhogy irány a sátor. A túlparti party most mintha hangosabban szólna de a halakat nem zavarja, mert néha fel-felébredek egy rablásra. De jó lenne erőt venni magamon és kimászni dobni párat! Csak az a 3 fok, meg a fáradtság… az visszatart de erősen. (Van még bennem gyengeség amit le lehetne küzdeni legközelebb!)

Reggel fél 5. Ébredek. Látom világos van, talán egy pici még maradt a szürkületből. Ki a meleg sátorból, be a hideg csizmába. Megborzongok, mikor magamra veszem a vékony széldzsekit. 5 fokban kevésnek érzem. A víz sajnos már nem él annyira mint mikor a sátorból hallgatóztam, de gyorsan átmegyek a kőre, hátha egy kósza ottmaradt süllőt még elejthetek. Egy koppintás a Kuhára, aztán teljes csend, csak a keszegek forognak és ugrálnak mindenhol, így visszavonulót fújok.

Tűzrakás, melegedés és gévagomba sütés következik nyárson. Valami förgeteges ízélmény így szabadtűzön sütve.

Sikerül is úgy bezabálnom, hogy meg is fekszi a gyomrom kicsit. Pakolás, visszaevezés, fáradtság… A kajak most kiváló hűtőként szolgál, a tegnap megtisztított, alaposan átmosott halakat egy műanyag táskába téve közvetlen a hajó aljába teszem. A folyó így állandóan hűti. Ha jól csináluk, nyári kánikulában is átvészel egy fél-egy napot a hal így. 10 km vár rám folyással felfelé. A gomba félútig fészkelődik bennem, de aztán úgy dönt szerencsére, hogy a fiziológiás irányba kíván majd távozni, így végre az émelygés is megszűnik.

Egyébként jó dolog a csónakos horgászat meg partról is szeretek, de annyira közel nem enged a természet sehogy máshogy, mint ahogy kajakból, az biztos! Szeretek szemlélődni a visszautakon. Kicsit sajnálom is, hogy máris az autónál vagyok. Legközelebb biztosan több napra megyek, ha tehetem!

Vadon” bejegyzéshez ozzászólás

Hozzászólás a(z) Aspius bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s